Újra itt a tél, jön a szeretet ünnepe. Vajon a menhelyi állatok is érzik ezt? Vagy csak azt tudják, hogy egyre hidegebb van, egyre rövidebbek a nappalok és kevesebb a látogató, aki a hóban-sárban venné a fáradtságot, hogy foglalkozzon néha-néha az árva négylábúakkal?
Kérjük, gondoljanak ezekre az állatokra idén Karácsonykor olyan szeretettel, ahogyan mi tesszük évek óta, hiszen legtöbbjük már olyan szenvedéseken, hányattatásokon ment keresztül, amiket mi el sem tudunk képzelni. Elmondani nem tudják nekünk, így sokszor csak szomorú szemük és hónapokig tartó rettegésük mutatja, hogy mit élhettek át.
Maroknyi kis csapatunk igyekszik megadni nekik mindent, amit csak erőnkből és anyagi lehetőségeinkből telik, de nem titkoljuk, hogy szükségünk van az Önök segítségére is!
Arra kérünk mindenkit, immár hagyományosan, hogy lepje meg valamelyik védencünket egy "karajcsonttal" (ami persze nem szó szerint értendő, hiszen bármilyen állateledellel helyettesíthető).
Várunk mindenkit szeretettel december 13-án szombaton 10-14 óra között,
a Noé Állatotthon Alapítvány Minimenhely részlegének önkéntesei
Noé Állatotthon Alapítvány
Bankszámlaszám: 11710002-20084606
www.minimenhely.hu
|